Borsi Gergő a második a Senior kategóriában

Az utolsó, mindent eldöntő versenyhétvégéjéhez érkezett a FIA Swift Cup Europe 2016, amelynek ismét a Hungaroring biztosította a helyszínt. Hosszú és fordulatos idény áll a versenyzők mögött, ilyen szoros és izgalmas szezonzárót nem láthattunk még a kupa történetében. Az osztrák versenyzők ezúttal távol maradtak, de így is 21 magyar versenyző csapott össze a három futam során.

Sajtóanyag: Borsi Motorsport, Buda Zsófia

Pénteken egy egész napos szabadedzés, vasárnap pedig egy hihetetlen pörgős versenynap várt a pilótákra.

Vasárnap 8:35-kor vette kezdetét az idei szezon utolsó időmérője. A szombati eső miatt, még félig nedves pálya várta  a Suzukisokat, de az időmérőt komolyabb fennakadás nélkül teljesítette a 21 fős mezőny.

img_5289

Borsi Gergő először a harmadik helyet szerezte meg, majd végül a 4. rajtpozíciót foglalta el!

A 10:45-kor rajtoló első futam a szokottnál izgalmasabban alakult, körről körre változtak a pozíciók.

Gergő kihasználva a csúszós pályát, a 4. helyet 6 körön át tartotta, azonban a rajtnál való bemozdulásért bokszutca áthajtásos büntetéssel sújtották, így a 11. helyre csúszott vissza. De végül, egy előzést követően a 9. helyen zárta a futamot.

img_1314

Az első versenyt követően nem sok lehetőségük volt a szerelőknek komolyabb beállítások végzésére, elsősorban a guminyomás változtatása került előtérbe, mivel az idő folyamatosan melegedett. 

A futam eredménye adta a rajtsorrendet, persze az első nyolc pilóta fordított sorrendben állt a rajtrácsra.

A második versenyfutamon Gergő a 8. pozíciót érte el. A délutáni, 16:05-kor kezdődő versenyen viszont a 6. helyre küzdötte fel magát, azonban Mészáros Gáborral való ütközés után, a 7. helyen zárta a harmadik futamot.

img_1814A verseny végkifejlete egészen drámai lett, de aki figyelemmel követte a Swift Cup Europe sorozatát, nem lepődhet meg ezen. A futamot Molnár Bendegúz nyerte, Forrai Gábor és Csik János előtt. 

De Csik Jánosnak a harmadik hely megszerzése is elég volt, hogy egy pont fölénnyel megszerezze a 2016-os bajnoki címet!

1. Csik János 203 pont

2. Molnár Bendegúz 202 pont

3. Bernula István 188 pont

A Swift Cup Europe 2016-os mezőnyében Borsi Gergő összetettben a 12. helyen végzett, magyar értékelés szerint a 9. helyet szerezte meg, Senior kategóriában pedig a fantasztikus második helyen zárta az idei bajnokságot!

Gyorsan elrepült ez a szezon, szuper helyszíneken, szuper versenyeknek lehettünk résztvevői. Tapasztalattal, élményekkel gazdagodva, bízunk benne, hogy 2017-ben ismételten találkozunk a Suzuki Swift Cup Europe bajnokságával!

Megosztás:

Facebook
Twitter
Pinterest
LinkedIn
Nézd tovább

Képek, videók

hu_HUMagyar