Két csapat is a Pannonia-Ringen tesztelt

Megérkezett a tavasz, ami azt jelenti, hogy a csapatok megkezdték a felkészülést a szezonra. Elsőként az Apex Racing látogatott el a Sárvár melletti Pannonia-Ring-re. Szeles, de száraz időben kezdhette a felkészülést a csapat két idei versenyzője.

DSC_0029Forrai Gábor 2015-ben már teljesített néhány hétvégét, sőt futamot is nyert a Hungaroring-en. Idén Tim Gábor segíti a felkészülését, aki 2015-ben 6 futamgyőzelemmel mutatkozott a be a sorozatban, és idén egy új márkakupában fog versengeni.

DSC_0051Forrai új autójával edzett, és a nap végére rendkívül versenyképes időket autózott. Úgy tűnik, vele az élmezőnynek számolnia kell idén.

Több beállítást is kipróbált a csapata, és egyre jobb köridőket produkált a nap folyamán.

DSC_0009Csapattársa, Merk József most indul először márkakupában, de nem kezdő versenyző. 2015-ben megnyerte a Magyar Bajnokságot az F-1600-as kategóriában, és az FIA Közép-Európa Kupa bajnoka lett a D4-1600-as kategóriában.

Már vezette a Swift Cup Europe autót, de most volt az első éles tesztje. Fokozatosan gyorsult, de még gyakorlásra lesz szüksége, amire még lesz lehetősége a szezon kezdete előtt. Természetesen az Ő felkészülését is Tim segíti.

12809967_996681720418397_1573883539_oAz Apex Racing-et a GFS Racing Team váltotta a pályán, akik több tapasztalt versenyzővel, új és régi autókkal érkeztek a már ismerősnek számító Pannónia-Ringre.

A téli hónapok pihenését követően a két kupás Swiftet Mészáros Gábor és Együd Gábor tette próbára, amely során az átmozgatás, és a gyakorlás volt a legfőbb szempont.

Mészáros Gábor autója még építés alatt áll, így a GFS a 2015-ös szezon egyik bajnoki autóját biztosította számára. Gábor, aki a nyolcadik lett a bajnokságban, kiváló köridőkkel kezdte meg a felkészülési időszakot, így jelentős előrelépésre lehet számítani a GFS versenyzőjétől.

12822958_996695187083717_779264538_oA GFS másik pilótája, Együd Gábor szintén a gyakorlásnak szentelte március első vasárnapját. Gábor, bár születési dátuma alapján az egyik legidősebb pilótánk, a pályán fiatalos lendületes és sportos tempót diktálva gőzerővel készül a bajnokság futamaira.

Az FIA Swift Cup Europe pilótái nem állnak meg, hiszen az áprilisi szezonnyitó előtt még több gyakorlás és teszt vár rájuk: az első mindjárt március 22-23-án a Slovakiaringen.

Share:

Facebook
Twitter
Pinterest
LinkedIn
More

Images & Videos

en_USEnglish