Csik háromszor a Slovakiaring-en

A szombati idény-nyitó versenyen megszerezte a győzelmet Csik János, aki a vasárnap reggeli futamot a 8. helyről várta. Az első sorból a két nagy „felzárkózó” kezdte a versenyt, hisz Forrai szombaton a mezőny végéről a hetedik, Benyó Máté a 26. rajthelyről a nyolcadik lett.

_SLP7407A verseny első körétől kialakult egy csoport az első helyért, azonban a tegnapi meglepetés ember hiányzott ebből a csoportból. Molnár Bendegúz egy ütközés következtében a mezőny végére esett vissza.

DSC07140

Az utolsó körökre Csik János élre állt, sőt kis előnyt is ki tudott építeni. Mögötte Forrai Gábor védte a második helyet, Bernula István és Balogh Zoltán előtt. Csik megnyerte a vasárnapi első futamot is, Forrai második lett, Bernula pedig harmadik. A 34 indulóból 32-en értek célba. A legjobb osztrák versenyző újra Keijo-Keke Platzer volt, aki egyedüliként tudta tartani a magyarokkal a tempót ezen a futamon.

A legjobb 1,3-as Suzukival induló Hefler Róbert lett.

A második verseny eredménye:

race2

A vasárnapi második verseny, mely a hétvége harmadik futama volt, a lehető legjobb időzítést kapta, hisz a WTCC két futama közti szünetben csaptak össze a Suzukisok, teli lelátók előtt.

DSC07294

Ez felspannolta, az amúgy igen izmos mezőnyt, hisz egy újabb fantasztikus verseny alakult ki.

_SLP8246

Az élboly annyiban tért el az eddigiektől Maximilan Hofer nagyon ráérzett a magyarok ritmusára, és most Ő volt az, aki végig küzdött az első helyért, a már megszokott magyar srácokkal.

Csik ezúttal is kivárt, és lecsapott a legjobb pillanatban, Forraitól elvéve a győzelem lehetőségét, 7 tizedmásodperccel ért be előtte. Újra Bernula István lett a harmadik, Maximilan Hofer előtt.

A harmadik futam végeredménye:

race3

Csik János mindhárom versenyt megnyerve, vezeti a bajnokságot, mely két hét múlva folytatódik, a Red Bull Ring-en, mely a Truck Race hétvégéje is lesz.

DSC07361

Share:

Facebook
Twitter
Pinterest
LinkedIn
More

Images & Videos

en_USEnglish