Tim nyerte a Truck Fest harmadik futamát Balogh Bence előtt

Vasárnap reggeli Warm-Up-ot követően nem sok lehetőségük volt a szerelőknek komolyabb beállítások végzésére, de egy-két finomhangolás még belefért. Elsősorban a guminyomás változtatása került előtérbe, mivel az idő folyamatosan melegedett.

IMG_1336Az élről Gáspár Csaba várhatta a rajtot, míg mögüle a 14 éves Keszthelyi Vivien és az Angliából hazalátogató Balogh Bence. Bizub Tomas indulhatott a Csík János elől, ami garantálta, hogy már a rajt után megkezdődik a nyílt sisakos küzdelem. Keszthelyi Vivien (második helyről) a rajtot jól kapta el, de Gáspár megőrizte vezető helyét, Balogh Bence kihasználta a helyet és kettes kanyarban megszerezte a második helyet. Csik a célegyenes végén megelőzte Keszthelyit később azonban Tim és Bizub is előre tört. A harmadik körre a sorend, Gáspár, Balogh Bence, Tim, Bizub, Csík volt, de (amint az a kupa versenyeire jellemző) a helyzet pillanatok alatt megváltozott. A negyedik kör elején a kettes kanyarban Gáspár már nem tudta tartani Balogh Bencét és elvesztette vezető helyét. A ritmusvesztést Bizub kihasználta és megelőzte Gáspárt. Így Gáspár visszaesett a harmadik helyre. Még ebben a körben Együd, Balogh Bence, Rácz Gyula, és Csík János, figyelmeztetést kaptak többszöri pályaelhagyásért. A következő körben Csík János már utolsó figyelmeztetését is megkapta.

Balogh Bence és Tim Gábor alaposan egymásra talált és több kanyaron keresztül gyúrták egymást. Végül Tim jött ki jobban, és a hatodik körben átvette a vezetést. Bernula István a hetedik körben utolsó figyelmeztetést kapott sorozatos pályaelhagyásért, így minden további hibája már „értékes” másodpercekbe került. Csík folyamatosan kezdte veszíteni a pozíciókat és a nyolcadik körre már hatodik helyre esett vissza. Gáspár a harmadik helyért a Balogh Zoltánnal harcolt, és a test-test elleni küzdelemből Balogh Zoltán került ki győztesen. Ezt használta ki Bernula és Gáspár az ötödik helyre esett vissza. Bernulát közben többszöri figyelmeztetés után ismételt pályaelhagyásért időbüntetést kapott melyet a verseny után adnak hozzá az idejéhez. Őt követte a büntetések terén Csík János is, de nem kellett sokat várni és Balogh Zoltán is megkapta az utolsó figyelmeztetést. A 11. körben a sorrend: Tim, Balogh Bence, Balogh Zoltán, Bernula, Gáspár, Csík, Bizub, Keszthelyi, Mészáros, Füge, Forrai, Együd, Fekete, Szíjj, Méhész, Rácz

IMG_1571Az utolsó körben még Gáspár és Csík harcolt az ötödik helyért, de Csík már nem tudott előrébb kerülni. Mivel a versenyt követően az időbüntetéseket hozzá adták a végeredményhez így Csik Bizub mögé került. A versenyt végül Tim nyerte Balogh Bence és Balogh Zoltán előtt.

A verseny végeredménye:

  1. Tim Gábor
  2. Balogh Bence
  3. Balogh Zoltán
  4. Bernula István +2sec
  5. Gáspár Csaba
  6. Bizub Tomas
  7. Csík János +2 sec
  8. Keszthelyi Vivien
  9. Mészáros Gábor
  10. Forrai Gábor
  11. Füge Krisztián
  12. Fekete Balázs
  13. Együd Gábor
  14. Szíjj Csaba
  15. Méhész Attila
  16. Rácz Gyula

Share:

Facebook
Twitter
Pinterest
LinkedIn
More

Images & Videos

en_USEnglish