Csik rajt-cél győzelemmel kezdte az idényt

Csik János miután megnyerte az időmérést, az első helyről várhatta a szombati versenyt, melyre az FIA WTCC kvalifikációja után került sor. Szerencsére a nézők a túraautó világbajnokság után kíváncsian várták a hatalmas mezőnnyel felsorakozó nemzetközi sorozatot, az FIA Swift Cup Europe-ot, és fantasztikus versenyt láthattak.

_SLP7051

Csik megtartotta a vezetést a rajt után, de egy 6 fős élboly alakult ki, mely a futam feléig szorosan követte egymást. A futam második felére két főssé vállt az első helyért folyó párharc. Nem kis meglepetésre, a RaceStar győztes, Molnár Bendegúz lett Csik kihívója, aki az utolsó körig próbálta a tapasztalt pilótát megelőzni, de nem talált fogást a rutinos Csikon, és ebben sorrendben futottak célba.

_SLP7110

A harmadik helyért Bernula István és Balogh Zoltán küzdött, többször is összeértek, kemény harcot láthatott a nagy számú nézőközönség. Végül Bernula ért be előbb, és lett a harmadik.

A verseny leggyorsabb körét Forrai Gábor futotta és zsebelte be a plusz egy pontot. Ugyan hatodik helyről indult, de visszaesett a 26. helyre, innen küzdötte fel magát a 7.-re. Mögötte érkezett Benyó Máté, így Ők lesznek a vasárnapi első versenyen az első sorban.

DSC06922

A legjobb osztrák pilóta Keijo-Keke Platzer lett, aki sokáig támadta Csik Jánost, de lelassul a futam második felére, és 6. lett.

Csik így győzelemmel kezdete a bajnoki sorozatot és természetesen vezeti a bajnokságot.

A futam végeredménye:

race1

Megosztás:

Facebook
Twitter
Pinterest
LinkedIn
Nézd tovább

Képek, videók

hu_HUMagyar