SWIFT CUP EUROPE GRAND FINAL – 2017. október 14 – 16. HUNGARORING

Október közepén a SWIFT CUP EUROPE sorozat az utolsó versenyhétvégéjéhez érkezett, amelynek ismét a Hungaroring adott otthont. Hosszú és fordulatos idény áll a versenyzők mögött. Bár a Suzuki kupa végeredménye Brnoban már eldőlt, nagy izgalommal várták a versenyzők a Grand Final hétvégét. A tavalyi utolsó hétvégével ellentétben a 2017-es záróhétvégén az osztrák pilóták is részt vettek, sőt néhány új pilóta is csatlakozott a mezőnyhöz.

Az utolsó hétvégén a pénteki egész napos szabadedzéseket követően, szombaton délelőtt egy szabadedzéssel kezdődött a hétvége, délután pedig az időmérőt tartották. A versenyzők igazi őszies időben vágtak neki a Super Pole rendszerben lebonyolított időmérőnek, amely akárcsak korábban, most is sok izgalmas pillanatot okozott. Az időmérőn történt baleset miatt az időmérőt újraindították. Majd következett a Super Pole következett, melyen az időmérő első szakaszának 10 leggyorsabb pilótája vehet részt. Mindenki egyesével indul és az ott mért köridő alapján alakult ki a másnapi futam rajtrácsa.

időmérő

A Super Pole-t szoros időeredménnyel Molnár Bendegúz nyerte, mögötte Lengyel Ádám és a tavalyi bajnok, Csík János állhatott a rajtrácson. Molnár Bendegúz rajt-cél győzelemmel zárta az első futamot, mögötte a rajtrácsnak megfelelően, Lengyel Ádám és Csík János ért a célba.

 

A második, egyben szezonzáró futamon az első futam első nyolc helyezettje fordított rajtrácson várhatta a rajtot. Az első három helyen Martin Zellhofer, Körmöczi Balázs és Günther Weismeier indulhatott. Végül az utolsó futamot Körmöczi Balázs nyerte, második Csík János, harmadik pedig Molnár Bendegúz lett.

Molnár Bendegúz

 

A vasárnapi utolsó futammal véget ért a Swift Cup Europe 2017-es versenyszezonja. A sorozat idei bajnoka Molnár Bendegúz lett, aki szoros csaták után méltán érdemelte ki az Európa Kupa bajnoki címét.

 

 

 

Megosztás:

Facebook
Twitter
Pinterest
LinkedIn
Nézd tovább

Képek, videók

hu_HUMagyar