Balogh Zoltán indul az élről a Salzburgring-en

DSC_0149Négy szabadedzés állt a rendelkezésre a Swift Cup Europe mezőnyének számára az időmérés előtt, ami nem kevés, ám azoknak akik most ismerkedtek a pályával, komoly kihívást jelentett.

Nem azért mert a pálya nyomvonala bonyolult! Sőt! A Salzburgring talán a legegyszerűbb helyszínek egyike, és ebben rejlik a nehézsége is. Az egész kör egy bátorság próba, ki mennyivel mer elvállalni kanyarokat, féktávokat.

bDSC_0017Ez elsajátítható, azonban a pénteki napon folyamatosan változó körülményekkel is meg kellett küzdeni a mezőnynek. Egész nap esett az eső, hol hevesebben, hol kissé alábbhagyott.

Egész nap úgy tűnt, a hazai helyszín az osztrák pilótáknak kedvez, ám az időmérés mégis máshogy alakult.

DSC_0002Balogh Zoltán az összes edzésen gyors volt, de kétszer is kicsúszott, ez mutatta is a szándékát, Ő a határokat keresi. Nos, ezeket meg is találta az időmérésen, és megnyerte azt!

Mögötte a RaceStar győztese, Molnár Bendegúz végzett, akit lassan a bajnokság esélyeseként is el kell könyvelni, kezd felzárkózni az éllovasokhoz. A legjobb osztrák lett a harmadik, Max Wimmer személyében. Bernula István, aki ezen a hétvégén a Lotus Cup Eastern Europe sorozatban is indul, a negyedik lett.

DSC_0026A bajnokság első két helyezettje betlizett, Csik János a 18. lett, Forrai Gábor pedig a 21. helyen végzett. Hogy mennyire kiszámíthatatlan volt az időmérés, az is jól mutatja, hogy a 2014-es bajnok, Balogh Bence csak a 23. helyre tudta kvalifikálni magát.

Holnap két mozgalmas versenyre számíthat a mezőny.

Megosztás:

Facebook
Twitter
Pinterest
LinkedIn
Nézd tovább

Képek, videók

hu_HUMagyar